Visszatérve

Már pár hete gondolkodtam rajta, hogy írni kéne, mert többször is lett volna olyan történés, amit szívesen kiírtam volna magamból, de aztán nem tettem, viszont most köt az ígéret, bár nem garantálom, hogy pozitív bejegyzés lesz, mert a tegnapi nap még mindig kihatással van rám, de azért megpróbálom :-)
Szóval történt tegnap, hogy jöttem haza angolról (ez már január óta minden hétfőn, szerdán, pénteken 8-12-ig megszokott program, és az utóbbi időben elég fárasztó is) szóval ilyenkor 13 órára szoktam hazaérni, és szerdán a gyerekem is pont ekkor, mert csak 5 órája van. Na tegnap jövök haza, az előszobában érzékelem, hogy a gyerkőc otthon van, de csak nyöszörgést hallok a szobájából. Belépek és azt látom, hogy a gyerek nem igazán kap levegőt, fájlalja a szívét és egy merev görcs. Úgy álltak szegénynek az ujjai, mint a sas karma. Hát hirtelen kaptam én is egy kisebb infarktust...
Mindegy nem részletezve annyira történteket, mentő kihív, szerencsére gyorsan meg is érkeztek, majd kiderült, hogy nincs akkora gond, amekkorának látszott (bár kétségkívül rémes, ha a gyerekedet ilyen helyzetben látod) Szóval doktornéni megvizsgálta tüzetesen, még EKG-t is csináltak, és kiderült, hogy valami baktérium, vagy vírus, vagy ennek a kombója támadta meg, és mivel bedagadt a torka is+ az orra is eldugult, egyre nehezebben kapott levegőt a nap folyamán, majd mivel egyre nehezebben vette a levegőt, annál jobban kapkodott utána, ennek egy ilyen nagy lihegés, zihálás lett a vége, ami által kiment a kálcium a szervezetéből és az okozta ezt a görcsös és ijesztő állapotot. Annyira be volt görcsölve már, hogy a bőrén alig bírta átszúrni az injekciós tűt a doktornő. Szerencsére, ahogy megkapta a kálciumot meg a fájdalom csillapítókat, úgy egész jól javult az állapota. Persze kivizsgálásra menni kell, mert a szív fájásának utána kell járni. Most eszi a sok gyógyit, szerencsére éjjel nem volt semmi gond sem.
Annyira örülök, hogy nem lett komolyabb a dolog, és hogy már alakulgat, bár még azért nincs túl fényesen. De soha az életben nem akarok/szeretnék még egy ilyet átélni, hogy valamelyik szerettemet ilyen állapotban kelljen látnom. Tényleg annyira rémesen nézett ki, hogy konkrétan olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy mit tanultam annak idején, hogy kell lélegeztetni, meg ilyenek... Ehh. Borzalmas!
Egyébként a hócipőm igazán tele van, mert az utóbbi időben nagyon ránk jár a rúd :-( És ez az utóbbi időben már elég régóta tart, mondjuk úgy tavaly október óta kb. De talán látjuk a fényt az alagút végén, csak az még igencsak pislákolós kis fény és az utóbbi időben már annyiszor vertük be a fejünket a sötét alagútban, hogy az is lehet, hogy csak hallucináljuk azt a fényt.
Esküszöm, ami nagyon hiányzik az egy naaaagy berúgás. Le akarom inni magam addig a pontig, hogy már ne használjam az agyam. De még ez sem jön össze :-) Életkém olyan szinten nem szeretni a piát, hogy rágondol és már kirázza a hideg. Egyedül nem fogok alkoholizálni, mert tiltja a neveltetésem :-) olyan barátaink meg itt nincsenek a közelben, akikkel ezt szívesen megtenném. Szóval maradok józan és remélem épelméjű is.

Igérem, hogy a következő bejegyzésem emelkedettebb hangulatú lesz majd, mert igazából azért is fejeztem be a blogot, mert nem akartam siránkozni, ennek ellenére egy nem túl pozitív poszttal nyitottam... Na mindegy. Befejezem, mert elég volt magamból.

Puszmák mindenkinek!