Besózva

Már nagyon!! Megkaptuk a repcsi indulásának időpontját is. Szóval 23-án hajnali 1 órakor fogunk startolni, ami annyiból gáz, hogy nagyjából délelőttre már a safagában leszünk viszont a szobát csak 14 órától lehet elfoglalni, viszont pont lecarom, mert így sokkal jobban járunk, mint azon sokak, akiknek a nyaralásuk napján mondjuk csak délután indul a repcsijük és így az első napjuk nagyjából kuka. Simán el fogjuk foglalni magunkat a szobába becsekkolásig. Ami jobban aggaszt az az, hogy a repülő út az 3 óra 45 perc!!! Nagyon nem bírom a repülőt és nagyon pánikba vagyok és még sorolhatnám a nagyon negatív dolgokat ezzel kapcsolatban. Egyszerűen nem bírom elképzelni a pillanatot, hogy megint beszálljak saját akaratomból egy ilyen dobozba. Tudom, hogy be fogok, csak rettegek. Kva szar érzés :-( Ráadásul 12 napon belül kétszer is... Na mindegy, panaszból ennyi.
Már megvettünk mindent, csak még dolcsit kell váltanunk. Csabinak vettünk olyan kalapot, hogy becartok, ha meglátjátok a fényképeken :-)))
Sütinek találtunk fasza kis panziót. Tárnokon van, de legalább normális áron dolgoznak és szuper a hely, a csávó tök szimpi aki üzemelteti. Merthogy lecsekkoltuk szombaton a kótert :-) Itt csak 1000 forint/nap teljes ellátással, viszont találtam olyat is, amitől ledobta a láncot az agyam. A linket be se teszem, mert a tököm se reklámoz ilyeneket :-)

VIP kennel
6 000 Ft / éjszaka/kutya (1 hónapos előrejegyzés szükséges) másnap délelőtt 10-ig)
Eilte lakosztály (benti)
4 500 Ft / éjszaka/kutya (másnap délelőtt 10-ig)
4 000 Ft / éjszaka több kutyának ugyanabban a lakosztályban(másnap délelőtt 10-ig)
Deluxe lakosztály (benti) kifutóval
4 900 Ft / éjszaka/kutya (másnap délelőtt 10-ig)
4 500 Ft / éjszaka több kutyának ugyanabban a lakosztályban(másnap délelőtt 10-ig)

Vip meg deluxe lakosztály baze!!! Tudom, hogy pesten mindent el lehet adni, meg hogy rengeteg sznob köcsög van, akinek VIP kennel kell a kutyájának, mert ha nem VIP akkor azzal hogy dicsekszünk el a többi sznob hülyének? Mert a kutyának sztem tök mindegy, hogy egy 1000 ft/éjszakás helyen szeretgetik, vagy egy vip kennelben mutatják azt a gazdinak, hogy kinyalják a kutya seggét is.

Akartam még pár dologról írni, de dolog van, úgyhogy ez elmarad. Szerintem legközelebb már csak a nyaralás után jelentkezem, így addig is puszmák mindenkinek!
Ja képek (ha minden igaz videók) is készülnek majd, szóval ha valakit érdekel a nyaralás után majd képes élménybeszámolunk.

Soha többet Retz

2010, Magyarország.

Hogy miért kezdem így? Mert az ilyen is csak ebben az országban fordulhat elő.
2 évvel ez előtt ugye vásároltunk egy lakást, amit fel is kellett újítanunk és be is kellett bútoroznunk. Annak idején a konyhabútorunkat a Retz-ből szereztük be. Mostanra kicsit kinőttük és szerettünk volna hozzá egy elemet rendelni. Ez meg is történt ez év március elején. Már a rendeléskor is meglepődtünk, mert 1 hónapra vállalták egy 120x60x30-as szekrényke legyártását. Ok, ezen túltettük magunkat. Előleg kifizetve, telefonszám meghagyva, várjuk az értesítést a bútor elkészültéről.
Aztán éltük szekrénykementes mindennapjainkat tovább, a napok teltével egyre kevésbé gondolva az új családtagra. Majd egy napon ránézve a naptárra, mely már április végét mutatott csak erőt vett rajtunk a kíváncsiság, hogy mégis mi lehet konyhabútor családunk legkisebb sarjával? Meg is eresztettem egy telefont Retzékhez, nekik is a Gyáli úti üzletükbe, ugyanis ott vásároltuk a cuccot. Kedves hölgy a bűbájos érdeklődésemre tudatta velem, hogy jajj, nagyon el vannak havazva a gyárban, és minden vásárlójuk hasonló cipőben jár, mint mi. Mondom, ez remek, de mégis mikorra várható a szekrény? Hát Ő azt nem tudja, de most is úton van egy kamion, persze azt nem tudja megmondani, hogy a mi rendelésünk rajta van-e. A kérdésemre, hogy Ön szerint ez normális-e (értve ez alatt az akkor 2 hónapos várakozást) a válasz legalább őszinte volt, és megkönnyebbülten hallhattam, hogy szerinte sem normális dolog ez és kínjában felajánlotta, hogy ilyen esetben egy ingyenes házhoz szállítást tudnak felajánlani. LOL! Lapra szerelve egy jobban megtermett gyúródeszka nagyságú dobozról beszélünk :-D Nem hatódtam meg.
Megígérte, hogy ahogy bejön a cuccos, azonnal értesítenek. És akkor most jön egy hosszabb szünet... Mármint a naptárban. Július 10-én (igen, nem írtam el a dátumot) a Gyáli út felé jártunk, hoppá szaladjunk már be Retzékhez, hátha ideért már a kamion. Bemegyünk, mondom mi a gondom, a kis hölgy arca láthatóan nem vált örömtől telivé, gondolom már megszokta. Gépbe belenézve felkiált, hogy dehát ez itt van!!
Jippi, szóval megérkezett cirka 4-5 hónap alatt.
Hát nem értesítettek ki minket? Hát telefonon tuti nem, de se dísztáviratot, se füstjeleket nem kaptunk ez ügyben.
Pedig Ő azt látja, hogy ez az árú már március 30-án megérkezett. Mondom, az remek, mert áprilisban a hölgy még abban sem volt biztos, hogy rajta van-e a kamionon.
Szóval a szekrénykénk vagy ott dekkolt március vége óta a raktárban, csak bactak kiértesíteni vagy a másik változat, hogy nem volt szekrényke március végén, hanem csak sokkal később és visszadátumozták a papírt. Egyik sem túl szimpi húzás.
A kiszolgáló csajszi látván, hogy tökre nem vagyok nyugodt, azt a variációt választotta a szimpátiánk elnyeréséhez, hogy bizalmasan megsúgott még pár cifra esetet a bútorbolt történetéből, amitől mi ugyan nyugodtabbak nem lettünk, azt viszont magamba azért megjegyeztem, hogy ha az én cégemről lenne szó, úgy rúgnám ki ezt a lánykát, hogy a lába nem éri a földet, mert lehet elnézést kérni a vásárlótól, de a céget, ahol dolgozom nem fikázom a vásárló előtt, még ha ezt is gondolom akkor sem.
Komolyan azon gondolkodtam, hogy otthagyom a szekrénykét és kész. Visszakérem az előleget és nem is láttuk egymást. Aztán rájöttem, hogy azzal csesznék ki velük a legkevésbé. Fogják, kirakják a diszkont áruházukba és lehet még drágábban is adják el, mint ahogy én venném meg, ráadásul magunknak szerzek még pár fölösleges utat, mire máshonnan beszerzem. Úgyhogy kialkudtam egy nevetséges 10%-os kedvezményt az üzletvezetőtől, (nagyon nem a pénz volt a lényeg, hanem hogy azt érezzem valamivel legalább kompenzálva vagyok) és ki akartuk fizetni a bútort. Persze a hab a tortán, hogy a kártyaleolvasójuk nem működik, készpénz meg nem volt annyi nálunk. Hát itt már hangosan röhögtem. Szóval el is mentünk a legközelebbi automatához, pénz le, Retzbe vissza, szekrény kifizet és ismét egy roppant kellemes élménnyel gazdagodtunk a honi szolgáltatásokat illetően.
Ja, csak annyi abból amit a lány elmondott, hogy a központ kötelezte őket, hogy 3 hétre vegyék fel a megrendeléseket, amikor tudva tudták, hogy legjobb esetben is 6 hétig tart, mire azt teljesíteni tudják. Na a sok panasz hatására módosították 4 hétre a vállalást, persze a tényleges teljesítés határideje ettől még nem lett annyi. Szóval tök tudatosan baccák át az ott vásárlókat. Nekünk persze mondhatjuk, hogy szerencsénk volt, mert nem egy teljes konyhabútorról volt szó és nem kellett a felfordulást kerülgetni 5 hónapig egy hiányzó teljes konyhabútor hiánya miatt, viszont így is roppant bosszantó volt.
Tanulság? Minimum annyi, hogy a Retzből soha többet semmit, de még az ismerőseimet is lebeszélem róla.

Na puszmák mindenkinek!

Apró kis lebacás

Mert úgy éreztem némileg nekem is szólt Manó blogjában az erre vonatkozó rész. Annyiszor van egyébként, hogy elkezdem a blogot, aztán pár sor írása után abbahagyom, hogy ehh, úgysem érdekel senkit. Ezért nincs mostanában macskakaparás sűrűn.
Pedig van egy téma, amiről szívesen írnék és többször is akartam már, csak valahogy elvetem mindig, mert meggyőzöm magam arról, hogy felesleges, nincs értelme, miért tenném, ha a másikat sem érdekli stb...
De most megteszem, mert addig úgysem hagy nyugodni a dolog.
A történet kezdődött ott, hogy találkozott egy csipet-csapat egy fórumon. A társaság nagyon kemény magja állt az alábbi emberekből:
Manó, Gyöngyi, Tuzsi, Andika, Arius, Zozó, Csabi és én. Ezen kívül a csapatnak voltak hasonlóan fontos és kedvelt tagjai, akik a földrajzi távolság miatt ugyan kevesebbet voltak velünk, de attól még a mai napig nagy szeretettel gondolok rájuk.
Ők név szerint Dari, Dariné (Andi), Vacy, Vacyné (ez tök ciki, de nem jut eszembe a keresztneve a párjának) Zed, Luca, James, Jamesné (Bea)
Remélem nem hagytam ki senkit sem.
Szóval összeismerkedtünk és kerestük egymás társaságát. Nem kicsit, inkább nagyon. Esténként összegyűltünk a cseten és ömlött mindenkiből a hülyeség. Nagyon sajnálom, hogy nincsenek meg azok a cset beszélgetések, mert szerintem még ma is folyna a könnyünk a nevetéstől. Dari volt a főhüle (a szó legjobb értelmében) már ha csak megszólalt az ember fetrengett a nevetéstől. Arius a szarkazmusával és a rá jellemző bunkózásával a csetre feltévedt nagyon hülyékkel... szintén felejthetetlen volt. Ahogy a Darival vívott szópárbajuk is. Aztán ott volt Vacy, az ő hihetetlen higgadtságával és nem mellesleg nagyon összebarátkoztak Darival. Tuzsi az örök méltatlankodó és a kici japán túriszta :-D Nem is jelenik meg másképp az emlékeimben, mint hogy folyton fényképez :-) Aztán James, akit hihetetlen módon kedveltem (és kedvelek a mai napig is, bár annyira eltűnt, hogy rossz nézni) Nem mellesleg, amíg élek hálás leszek neki, Ő tudja miért :-), de szerintem a többiek is. Aztán Zozo. Megfogadtam, hogy olyan őszinte leszek ebben a blogban, mint soha, tehát nem kendőzök semmit. Szóval Zozó. Imádtam. Nagyon jó barátom volt egy időben. Aztán elkezdődtek neki a problémái. Az itt felsoroltak úgyis tudják milyen jellegű. Nyugodtan a szívemre tehetem a kezem és kijelenthetem, hogy próbáltam segíteni neki. Viszont van egy hibám, nem tudom elviselni az ilyen jellegű problémákkal küzdőket. Egyszerűen zsigerből utálom. Ettől függetlenül bármikor nagyon szívesen taliztam és dumáltam vele. Az utóbbi időben már nem, de elötte hívogatott többször, hogy menjünk le a kocsmába ahol dolgozik, amit párszor meg is tettünk, de megmondom őszintén meló után semmi kedvem se volt már, hétvégén meg ezer más dolog volt. Viszont többször mondtam Zozónak, hogy itthon vagyunk gyere fel Te :-) Na, azóta nem keresett :-P
Na és akkor ott vannak még Zedék. Hát őket is csak imádni lehet. Szlovákiában élnek és két nagyon tiszta szívű emberről van szó. És imádtuk ahogy beszélnek, azzal a gyönyörű ízességgel.
És a végére hagytam Manóékat. Ők még szerencsére megmaradtak nekünk, akiknek élvezhetjük a barátságát (és ha ritkábban is mint szeretném, a társaságát)
Róluk is csak felsőfokban tudok beszélni. Manó az egyik legjobb ember akit ismerek. Ő az, aki soha senkinek rosszat nem tenne vagy mondana, még akkor sem, ha megérdemelné. Télleg csak szeretni lehet. Gyöngyöm meg a vidámság maga. Még akkor is, ha sok a gond.
És hát persze ott van Csabi, az Életem, akiről nem fogok jelzőket írni, csak azt, hogy imádom :-)
Szóval ez VOLT a mi kis csipet-csapatunk.
Biztos nem csak én éreztem így, de ez a társaság nagyon ott volt. Én imádtam minden együtt töltött időt. Aztán szétesett...
El nem tudom képzelni hol ment szét. Kicsit mérges is vagyok érte, mert ilyet nem talál az ember minden bokorba szerintem.
Emlékeztek a győri bulira? Azt hiszem leírhatatlan. Vagy a mikulás partikra? Emlékezzetek rá és nézzen mindenki magába és válaszolja meg őszintén, hogy nem hiányzik neki? Tudom mindenkinek sok a gondja, kevés a pénz és még ezer dolog, de pont azért kellene a jó dolgokat megőrizni.
Akiket felsoroltam, hogy a távolság sajnos oka lehetett annak, hogy kevesebbet találkozzunk, őket persze megértem tényleg, de egy évben egyszer talán az is összejöhetne vagy össze jöhetett volna.
Két ember van, aki nagy szívfájdalom nekem. És egyszerűen nem is értem.
Vagyis három, mert az egyik egy pár.
Ők Arius és Tuzsiék. Ariusnak elég elviselhetetlen természete van, de ettől függetlenűl kedveltük. Sőt szerettük. Mint mondtam tök őszinte leszek, mert már rontani úgysem fog semmin. Annak ellenére szerettük, hogy egy zsugori, akaratos, önfejű ember. De még egyszer mondom én szerettem. Aztán egyszer csak gondolt egyet és csinált egy fórumot ahova meghívásos alapon lehet bekerülni. Én még örültem is neki, mert hátha megint összejön a régi csapat. Felmentem a csetre, gratuláltam neki és sok sikert kívántam az oldalhoz. Ja és megtetszett a cset program, amit használt. Csabi megnézte melyik az és mivel ez egy mindenki által használható ingyenes progi volt letöltötte és felrakta a hawaii-ra. Na a sokk akkor ért, amikor ez miatt ki lettem tiltva én is és Csabi is Arius fórumáról. Annyira mérges lettem, hogy el nem lehet mondani. Persze elküldtem a fenébe ariust és megszakítottam vele minden kapcsolatot. De azóta is bánt a dolog. Az bánt, hogy akit a barátomnak hittem, hogy lehet ilyen? Nem megloptam vagy ilyesmi. Sőt, ha az én oldalamon talált volna valamit ami neki tetszik azt még akkor is odaadtam volna, ha én fejlesztettem volna ki. Ez a barátság nem? Rá kellett döbbennem, hogy akkor ez csak egyoldalú barátság volt a részemről valószínüleg. Nem és nem értem, hogy valaki hogy engedheti meg magának azt a luxust, hogy ilyen hülyeséggel elmarja maga körül azokat akik a barátjuknak tekintik. Vagy olyan jó egyedül lenni? Nem hiszem.
Ettől függetlenül hajlandó lennék még ma is fátylat borítani a dologra és folytatni mindent ott ahol abba maradt akkor, ha megkapnám ariustól azt, hogy bocsi, hülye voltam és fontos a barátságod.
Aztán Tuzsiék. Na, ők lettek volna az utolsók akikről pár éve felmerült volna bennem, hogy elmaradnak mellőlünk. Velük volt a legnaprakészebb és a legbarátibb a viszonyunk. Annyira kedveltük őket, hogy az hihetetlen. És többes számban beszélek. Mert szerintem Andikának lehet az volt a baja, hogy ha telefonáltam, akkor Tuzsit hívtam és vele beszéltem. De ez azért lett így, mert még a kezdeti időkből Tuzsi száma volt meg és ez valahogy belém rögzült. Nem azért, mert Andikát kevésbé tartottam vagy tartottuk volna a csipet-csapathoz tartozónak. Tuzsiék emlékeztek az ophu-s talira? Vagy Andika emlékszel amikor vissza kellett menni a lakásba valamiért és Te hátulról megtréfáltad Tuzsit? :-D
Ennek a barátságnak a meglazulását Csödére teszem. Kibéreltünk egy nagy házat és lementünk egy hétre páran a társaságból. Manóék, Tuzsiék, Zedék, Arius és mi.
Hoznotok kellett Ádikát is, aminek persze egy pihenésre és bulizásra vágyó társaság nyilván nem örült 100%-ig, de megbírkóztunk a helyzettel. Nyilván biztos voltak olyan helyzetek, amit nem reagáltunk le jól, de úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben a gyerekes párnak is nagyobb toleranciával kell lennie a többiekre. Én úgy gondolom, hogy itt rágtatok be valamin és ez görgött tovább. Többször rákérdeztem ez után is, hogy van e valami baj? Mert éreztem, hogy nem olyan már a dolog, mint rég. Mindig az volt a válasz, hogy neeem semmi sincs, minden oké. De ugye tudjuk mindannyian, hogy nem. Miért nem lehet megbeszélni? Én mondtam azt is, hgoy ha megbántottalak valamivel benneteket, akkor elnézést kérek. Tudom én sem vagyok tökéletes. Meggondolatlan és hirtelen haragú tudok lenni és sokszor elöbb jár a szám, mint átgondolnám, hogy mit akarok mondani. De itt is csak azt tudom mondani, hogy én szeretlek mindkettőtöket (és Ádikát is) és bánt ez a helyzet, még akkor is, ha rajtatok azt látom, hogy titeket nem zavar. Aztán egyre ritkultak a talik és a beszélgetések is. Többször voltatok úgy fent pesten, hogy még csak azt se mondtátok, hogy itt vagyunk, gyertek fussunk össze egy kávéra. Ilyen annak elötte elképzelhetetlen lett volna. Aztán csináltam egy próbát. Kinézetem egy versenyt dunaújvárosban, amire sejtettem, hogy Te is jönni fogsz Tuzsi. Le is mentünk. Télen, hóesésben, nyári gumival (mert nem volt meg az a kva kerékőr, hogy le lehessen cserélni a kereket :-)) ) Az egész este egy nyüglődés volt, egyfolytában azt éreztük, hogy nem vagyunk annyira kívánatosak. A verseny végén pedig éjjel hazajöttünk. Még csak ajánlat sem volt, hogy hát basszus nem mentek sehová hóesésben éjjel, nyári gumival. Ilyen sem volt régen. És akkor még jött az utolsó eset, amit nem fogok itt részletezni, de roppant kellemetlen helyzetbe hoztál.
Én viszont ezek ellenére is leírom, hogy hiányoztok. Az a régi barátság hiányzik, ami nem tudom hova lett. Nekünk is vannak hibáink, de nektek is, de ezekkel együtt szerettük egymást régen.
Félve a választól, de megkérdezem, Nektek nem hiányzik?
Ezt a bejegyzést nem fogom visszaolvasni, mert félek, hogy kitörölném, mert hidjétek el nem egyszerű ilyen dolgokról írni. Úgy érzed megalázkodsz a régi barátaid elött azzal, hogy beismered, igen, nekem hiányoztok. Mindenki. Én is voltam az életben hülye és csináltam hülyeséget, amire ráment egy barátság. Azóta is bánom, de azt már nem lehet helyrehozni. De bízok benne, hogy a csipet-csapatot igen. Csak nézzen mindenki magába és vallja meg hasonló őszinteséggel, hogy Ő mit rontott el, vagy mire nem kellett volna úgy reagálnia, vagy csak azt, hogy basszus, nekem is hiányoznak a többiek. Ilyen társaságot, mint amilyen ez volt nem minden nap hord össze a szél és ennek életünk végéig el kellett volna kísérni minket, nem pedig így feloldódnia. Szóval, ha úgy érzitek, hogy megérintett benneteket ez a bejegyzés, akkor gondolkodjatok el rajta, hogy kivel kapcsolatban maradt bennetek tüske, beszéljétek meg, ha szükséges kérjünk bocsánatot és folytassuk ott, amikor még jó volt. Ez az utolsó próbálkozásom ennek a dolognak a helyrehozására, ha nem talál fogadó felekre, akkor tudomásul veszem, hogy csak én látom így a dolgokat és megköszönöm azt a jópár szép emléket, amit az a pár év adott, míg együtt volt a társaság.

Puszmák mindenkinek!