Apró kis lebacás

Mert úgy éreztem némileg nekem is szólt Manó blogjában az erre vonatkozó rész. Annyiszor van egyébként, hogy elkezdem a blogot, aztán pár sor írása után abbahagyom, hogy ehh, úgysem érdekel senkit. Ezért nincs mostanában macskakaparás sűrűn.
Pedig van egy téma, amiről szívesen írnék és többször is akartam már, csak valahogy elvetem mindig, mert meggyőzöm magam arról, hogy felesleges, nincs értelme, miért tenném, ha a másikat sem érdekli stb...
De most megteszem, mert addig úgysem hagy nyugodni a dolog.
A történet kezdődött ott, hogy találkozott egy csipet-csapat egy fórumon. A társaság nagyon kemény magja állt az alábbi emberekből:
Manó, Gyöngyi, Tuzsi, Andika, Arius, Zozó, Csabi és én. Ezen kívül a csapatnak voltak hasonlóan fontos és kedvelt tagjai, akik a földrajzi távolság miatt ugyan kevesebbet voltak velünk, de attól még a mai napig nagy szeretettel gondolok rájuk.
Ők név szerint Dari, Dariné (Andi), Vacy, Vacyné (ez tök ciki, de nem jut eszembe a keresztneve a párjának) Zed, Luca, James, Jamesné (Bea)
Remélem nem hagytam ki senkit sem.
Szóval összeismerkedtünk és kerestük egymás társaságát. Nem kicsit, inkább nagyon. Esténként összegyűltünk a cseten és ömlött mindenkiből a hülyeség. Nagyon sajnálom, hogy nincsenek meg azok a cset beszélgetések, mert szerintem még ma is folyna a könnyünk a nevetéstől. Dari volt a főhüle (a szó legjobb értelmében) már ha csak megszólalt az ember fetrengett a nevetéstől. Arius a szarkazmusával és a rá jellemző bunkózásával a csetre feltévedt nagyon hülyékkel... szintén felejthetetlen volt. Ahogy a Darival vívott szópárbajuk is. Aztán ott volt Vacy, az ő hihetetlen higgadtságával és nem mellesleg nagyon összebarátkoztak Darival. Tuzsi az örök méltatlankodó és a kici japán túriszta :-D Nem is jelenik meg másképp az emlékeimben, mint hogy folyton fényképez :-) Aztán James, akit hihetetlen módon kedveltem (és kedvelek a mai napig is, bár annyira eltűnt, hogy rossz nézni) Nem mellesleg, amíg élek hálás leszek neki, Ő tudja miért :-), de szerintem a többiek is. Aztán Zozo. Megfogadtam, hogy olyan őszinte leszek ebben a blogban, mint soha, tehát nem kendőzök semmit. Szóval Zozó. Imádtam. Nagyon jó barátom volt egy időben. Aztán elkezdődtek neki a problémái. Az itt felsoroltak úgyis tudják milyen jellegű. Nyugodtan a szívemre tehetem a kezem és kijelenthetem, hogy próbáltam segíteni neki. Viszont van egy hibám, nem tudom elviselni az ilyen jellegű problémákkal küzdőket. Egyszerűen zsigerből utálom. Ettől függetlenül bármikor nagyon szívesen taliztam és dumáltam vele. Az utóbbi időben már nem, de elötte hívogatott többször, hogy menjünk le a kocsmába ahol dolgozik, amit párszor meg is tettünk, de megmondom őszintén meló után semmi kedvem se volt már, hétvégén meg ezer más dolog volt. Viszont többször mondtam Zozónak, hogy itthon vagyunk gyere fel Te :-) Na, azóta nem keresett :-P
Na és akkor ott vannak még Zedék. Hát őket is csak imádni lehet. Szlovákiában élnek és két nagyon tiszta szívű emberről van szó. És imádtuk ahogy beszélnek, azzal a gyönyörű ízességgel.
És a végére hagytam Manóékat. Ők még szerencsére megmaradtak nekünk, akiknek élvezhetjük a barátságát (és ha ritkábban is mint szeretném, a társaságát)
Róluk is csak felsőfokban tudok beszélni. Manó az egyik legjobb ember akit ismerek. Ő az, aki soha senkinek rosszat nem tenne vagy mondana, még akkor sem, ha megérdemelné. Télleg csak szeretni lehet. Gyöngyöm meg a vidámság maga. Még akkor is, ha sok a gond.
És hát persze ott van Csabi, az Életem, akiről nem fogok jelzőket írni, csak azt, hogy imádom :-)
Szóval ez VOLT a mi kis csipet-csapatunk.
Biztos nem csak én éreztem így, de ez a társaság nagyon ott volt. Én imádtam minden együtt töltött időt. Aztán szétesett...
El nem tudom képzelni hol ment szét. Kicsit mérges is vagyok érte, mert ilyet nem talál az ember minden bokorba szerintem.
Emlékeztek a győri bulira? Azt hiszem leírhatatlan. Vagy a mikulás partikra? Emlékezzetek rá és nézzen mindenki magába és válaszolja meg őszintén, hogy nem hiányzik neki? Tudom mindenkinek sok a gondja, kevés a pénz és még ezer dolog, de pont azért kellene a jó dolgokat megőrizni.
Akiket felsoroltam, hogy a távolság sajnos oka lehetett annak, hogy kevesebbet találkozzunk, őket persze megértem tényleg, de egy évben egyszer talán az is összejöhetne vagy össze jöhetett volna.
Két ember van, aki nagy szívfájdalom nekem. És egyszerűen nem is értem.
Vagyis három, mert az egyik egy pár.
Ők Arius és Tuzsiék. Ariusnak elég elviselhetetlen természete van, de ettől függetlenűl kedveltük. Sőt szerettük. Mint mondtam tök őszinte leszek, mert már rontani úgysem fog semmin. Annak ellenére szerettük, hogy egy zsugori, akaratos, önfejű ember. De még egyszer mondom én szerettem. Aztán egyszer csak gondolt egyet és csinált egy fórumot ahova meghívásos alapon lehet bekerülni. Én még örültem is neki, mert hátha megint összejön a régi csapat. Felmentem a csetre, gratuláltam neki és sok sikert kívántam az oldalhoz. Ja és megtetszett a cset program, amit használt. Csabi megnézte melyik az és mivel ez egy mindenki által használható ingyenes progi volt letöltötte és felrakta a hawaii-ra. Na a sokk akkor ért, amikor ez miatt ki lettem tiltva én is és Csabi is Arius fórumáról. Annyira mérges lettem, hogy el nem lehet mondani. Persze elküldtem a fenébe ariust és megszakítottam vele minden kapcsolatot. De azóta is bánt a dolog. Az bánt, hogy akit a barátomnak hittem, hogy lehet ilyen? Nem megloptam vagy ilyesmi. Sőt, ha az én oldalamon talált volna valamit ami neki tetszik azt még akkor is odaadtam volna, ha én fejlesztettem volna ki. Ez a barátság nem? Rá kellett döbbennem, hogy akkor ez csak egyoldalú barátság volt a részemről valószínüleg. Nem és nem értem, hogy valaki hogy engedheti meg magának azt a luxust, hogy ilyen hülyeséggel elmarja maga körül azokat akik a barátjuknak tekintik. Vagy olyan jó egyedül lenni? Nem hiszem.
Ettől függetlenül hajlandó lennék még ma is fátylat borítani a dologra és folytatni mindent ott ahol abba maradt akkor, ha megkapnám ariustól azt, hogy bocsi, hülye voltam és fontos a barátságod.
Aztán Tuzsiék. Na, ők lettek volna az utolsók akikről pár éve felmerült volna bennem, hogy elmaradnak mellőlünk. Velük volt a legnaprakészebb és a legbarátibb a viszonyunk. Annyira kedveltük őket, hogy az hihetetlen. És többes számban beszélek. Mert szerintem Andikának lehet az volt a baja, hogy ha telefonáltam, akkor Tuzsit hívtam és vele beszéltem. De ez azért lett így, mert még a kezdeti időkből Tuzsi száma volt meg és ez valahogy belém rögzült. Nem azért, mert Andikát kevésbé tartottam vagy tartottuk volna a csipet-csapathoz tartozónak. Tuzsiék emlékeztek az ophu-s talira? Vagy Andika emlékszel amikor vissza kellett menni a lakásba valamiért és Te hátulról megtréfáltad Tuzsit? :-D
Ennek a barátságnak a meglazulását Csödére teszem. Kibéreltünk egy nagy házat és lementünk egy hétre páran a társaságból. Manóék, Tuzsiék, Zedék, Arius és mi.
Hoznotok kellett Ádikát is, aminek persze egy pihenésre és bulizásra vágyó társaság nyilván nem örült 100%-ig, de megbírkóztunk a helyzettel. Nyilván biztos voltak olyan helyzetek, amit nem reagáltunk le jól, de úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben a gyerekes párnak is nagyobb toleranciával kell lennie a többiekre. Én úgy gondolom, hogy itt rágtatok be valamin és ez görgött tovább. Többször rákérdeztem ez után is, hogy van e valami baj? Mert éreztem, hogy nem olyan már a dolog, mint rég. Mindig az volt a válasz, hogy neeem semmi sincs, minden oké. De ugye tudjuk mindannyian, hogy nem. Miért nem lehet megbeszélni? Én mondtam azt is, hgoy ha megbántottalak valamivel benneteket, akkor elnézést kérek. Tudom én sem vagyok tökéletes. Meggondolatlan és hirtelen haragú tudok lenni és sokszor elöbb jár a szám, mint átgondolnám, hogy mit akarok mondani. De itt is csak azt tudom mondani, hogy én szeretlek mindkettőtöket (és Ádikát is) és bánt ez a helyzet, még akkor is, ha rajtatok azt látom, hogy titeket nem zavar. Aztán egyre ritkultak a talik és a beszélgetések is. Többször voltatok úgy fent pesten, hogy még csak azt se mondtátok, hogy itt vagyunk, gyertek fussunk össze egy kávéra. Ilyen annak elötte elképzelhetetlen lett volna. Aztán csináltam egy próbát. Kinézetem egy versenyt dunaújvárosban, amire sejtettem, hogy Te is jönni fogsz Tuzsi. Le is mentünk. Télen, hóesésben, nyári gumival (mert nem volt meg az a kva kerékőr, hogy le lehessen cserélni a kereket :-)) ) Az egész este egy nyüglődés volt, egyfolytában azt éreztük, hogy nem vagyunk annyira kívánatosak. A verseny végén pedig éjjel hazajöttünk. Még csak ajánlat sem volt, hogy hát basszus nem mentek sehová hóesésben éjjel, nyári gumival. Ilyen sem volt régen. És akkor még jött az utolsó eset, amit nem fogok itt részletezni, de roppant kellemetlen helyzetbe hoztál.
Én viszont ezek ellenére is leírom, hogy hiányoztok. Az a régi barátság hiányzik, ami nem tudom hova lett. Nekünk is vannak hibáink, de nektek is, de ezekkel együtt szerettük egymást régen.
Félve a választól, de megkérdezem, Nektek nem hiányzik?
Ezt a bejegyzést nem fogom visszaolvasni, mert félek, hogy kitörölném, mert hidjétek el nem egyszerű ilyen dolgokról írni. Úgy érzed megalázkodsz a régi barátaid elött azzal, hogy beismered, igen, nekem hiányoztok. Mindenki. Én is voltam az életben hülye és csináltam hülyeséget, amire ráment egy barátság. Azóta is bánom, de azt már nem lehet helyrehozni. De bízok benne, hogy a csipet-csapatot igen. Csak nézzen mindenki magába és vallja meg hasonló őszinteséggel, hogy Ő mit rontott el, vagy mire nem kellett volna úgy reagálnia, vagy csak azt, hogy basszus, nekem is hiányoznak a többiek. Ilyen társaságot, mint amilyen ez volt nem minden nap hord össze a szél és ennek életünk végéig el kellett volna kísérni minket, nem pedig így feloldódnia. Szóval, ha úgy érzitek, hogy megérintett benneteket ez a bejegyzés, akkor gondolkodjatok el rajta, hogy kivel kapcsolatban maradt bennetek tüske, beszéljétek meg, ha szükséges kérjünk bocsánatot és folytassuk ott, amikor még jó volt. Ez az utolsó próbálkozásom ennek a dolognak a helyrehozására, ha nem talál fogadó felekre, akkor tudomásul veszem, hogy csak én látom így a dolgokat és megköszönöm azt a jópár szép emléket, amit az a pár év adott, míg együtt volt a társaság.

Puszmák mindenkinek!